6.fejezet: A bál

( Amélia szemszöge)

A bál napján már korán reggel fent voltam. Még az udvarhölgyeimet is megleptem, mikor jöttek ébreszteni és én már kint ültem az erkélyen, a napfelkeltét nézve. Annyira izgultam, hogy már korán reggel felébredtem. Felöltöztem, majd átvonultunk reggelizni. Minden ugyan úgy történt, mint a többi napokban, csak annyi különbséggel, hogy ma nem kellett tanulnom, hanem volt egy kis szabadidőm is.
Reggeli után átmentem a könyvtárba, mert Victor megkért rá.
- Hercegnő, azért hívattam át a könyvtár szobába, hogy tájékoztassam Önt, hogy levelet kell írnia Beaumontagne királyának.
Értetlenül néztem rá.
- Mivel Ön, hercegnő, eme királyság utolsó leszármazottja, ezért Önt illeti meg a trón és nem a másik királyt, és az a szokás ilyen esetekben, hogy levelet küld az Ön előtt uralkodónak, jelen esetben Nixon királynak.
- Értem.
A szobába bejött egy írnok, helyet foglalt és türelmesen várt. Kinéztem az ablakon és összeszedtem a gondolataimat, majd diktálni kezdtem.
„- Őfelsége Nixon Cumbria Essex részére.
A nevem Amélia Rosabel Mercia, Victoria királynő és Edward király egyetlen lánya, Nivlandia utolsó és egyetlen trón örököse. Jogomnál fogva elfoglalom az engem megillető trónt a szüleim halála után. Köszönöm, hogy távollétemben az országra és a népre vigyázott.
Köszönettel: Amélia Rosabel Mercia hercegnő.”
- Így jó lesz, Sir Pascal? – kérdeztem.
- Tökéletes, ennél szebben még én sem tudtam volna fogalmazni. A levelet azonnal elküldöm a királynak. Ön pedig pihenjen estig, hercegnő. Mindenki látni szeretné Nivia hercegnőjét.
- A bálon kik vesznek részt?
- Főnemesek, bárók, grófok.
- Mind előkelő emberek.
- Igen.
Miután a lányokkal kettesben maradtunk a könyvtárban, elfoglaltam magamat. Helyet foglaltam az egyik kényelmes székben és olvasni kezdtem. Bianca kötögetett, míg Nora a virágokat csodálta a teraszról. Ebéd előtt kisétáltam a várudvarra, onnan az istállóba, Jázminhoz és Arabellhez.
- Sziasztok – mondtam megsimogatva őket.
Mióta megérkeztünk Nivlandiába nem sokat foglalkoztam velük.
- Ne haragudjatok rám, hogy így elhanyagoltalak titeket – szólaltam meg bűnbánó hangon.
- Hidd el, megértik az elfoglaltságodat –hallottam meg egy hangot.
Ijedten fordultam meg.
- Lux – mondtam, mikor megláttam a férfit a falnak támaszkodva. – Megijesztettél.
- Ne haragudj – válaszolta közelebb lépve.
- Semmi baj – mosolyodtam el.
- Azt hittem, hogy ilyenkor már rég a bálra készülődsz – mondta és megsimogatta Jázmint.
- Még nem, majd csak ebéd után.
Az állat simogatása közben a kezünk sokszor összeért. Éreztem, hogy arcom pirosodni kezd. Érzéseim Lux felé minden egyessel nappal erősödött. Egy nap akár többször is az eszembe jutott.
- Amélia hercegnő! – hallottam meg Nora hangját.
Sajnálkozva néztem Luxra.
- Sajnálom, de mennem kell – sóhajtottam. – Gondolom, a bálon találkozunk.
Bólintott. Egymásra mosolyogtunk, majd megfordultam. Két lépést tettem az ajtó felé, aztán megéreztem Lux kezét a bal kezemen, majd csak azt érzékeltem, hogy visszarántott és kezét a derekam köré fonta. Mélyen a szemembe nézett. Zöld szemei csillogtak teljesen elbűvölve, majd közelebb hajolt és ajkaink találkoztak.
Először meglepődtem, de viszonoztam. Életem első csókja volt. Szája puha és édes volt, mint a méz, s égette az én ajkaimat. Gyomromban ezer pillangó röppent fel a boldogágtól. Ajkaink elváltak és elhomályosult szemekkel néztem Luxra.
- Amélia hercegnő! – ragadott ki Nora hangja az ámulatból.
Pislantottam kettőt, halványan elmosolyodtam, majd megfordultam és barátnőm hangja felé siettem. Befordultam a sarkon és szembe találtam magamat Norával.
- Már mindenhol kerestem – szólalt meg. Kicsit közelebb lépett, lehalkítva a hangját. – Jól vagy, Amélia? Mi történt? Csillognak a szemeid! – lepődött meg.
- Majd elmondom – feleltem halkan. – Kérlek, az ebédemet a szobámba hozasd. Köszönöm.
- Rendben.
Bent, a kastély falain belül külön váltunk. Felsétáltam a szobámba. Kicsit egyedül akartam maradni a gondolataimmal. Biancát a szobámban találtam, aki az új ruháimat pakolgatta.
- Hercegnő –hajolt meg előttem.
- Kérem, Lady O’Neil, hagyjon egy kicsit magamra.
- Igenis.
Amint kiment lerogytam a földre. Lux csókja még mindig a számon égett. Elmosolyodtam.
„- Ő is szeret engem” – gondoltam. „- Szerelmes belém.”
Gondolataimból halk kopogtatás ragadott ki.
- Szabad! – szóltam ki.
Nyílt az ajtó.
- Istenem, Amélia hercegnő! Jól van? – kérdezte ijedten Nora belépve és mellém sietett. Letérdepelt mellém. – Amélia, jól vagy? – kérdezte, aztán észrevette, hogy fülig ér a szám. – Mi történt? Mesélj már! – nógatott kíváncsian.
- Szerelmes belém – szólaltam meg halkan.
Nora először értetlenül nézett rám, majd rájött.
- Komolyan? Honnan tudod?
- Az istállóban megcsókolt – mondtam még én is hitetlenkedve.
Nora eltátotta a száját. Láttam rajta, hogy sikítani tudna, de nem akart senkire szívbajt hozni.
- S milyen volt? Mesélj! – követelte.
Felnevettem. Töviről hegyire mindent elmeséltem neki. Mikor befejeztem, így szólt:
- Hát, Amélia, szerencsés vagy. S mivel Lux bevallotta az érzéseit és részt vesz a bálon, ezért én és persze Bianca felkészítünk a bálra.
Elmosolyodtam és megöleltem Norát.
- Köszönöm – súgtam neki.
A beszélgetés után nyugodtan megebédeltem a teraszon, majd a lányok kezelésbe vettek. Közösen kiválasztottunk egy világoskék ruhát, majd a lányok neki álltak a hajamnak. Már sötétedett, mire készen lettem. Kopogtattak az ajtón. Nora ajtót nyitott. Victor volt az.
- Hercegnő – hajolt meg előttem. – Ha szabad megjegyeznem, gyönyörűen néz ki ma este.
- Köszönöm.
- Hoztam Önnek valamit – mondta átnyújtva egy faládát.
Elvettem tőle, letettem az asztalra és kinyitottam. A lélegzetem is elállt. Egy gyönyörű fejdísz volt benne.
- Még az édesanyja viselte, amikor még csak hercegnő volt.
Victor kiemelte a dobozból az ékszert, én pedig helyet foglaltam egy székben, majd a fejemre helyezte. Belenéztem a tükörbe. Nem ismertem magamra. Fantasztikusan néztem ki. Nem, nem is, inkább csodálatosan.
Míg Nora és Bianca is átöltözött egy szebb ruhába, mint amit idáig viseltek, addig én felvettem egy nyakláncot és fülbevalót, amit még Victor a kezembe adott. Megigazítottam a ruhámat, majd szép lassan elindultunk a bálterem felé. Hallottam, hogy a teremben már a muzsikosok zenélnek és emberek társalognak. Az izgalom egyre jobban eluralkodott rajtam. Megálltunk az ajtó előtt és türelmesen várakoztunk. Nora közelebb lépett hozzám.
- Amélia! Nyugodj meg! Mindenki rád kíváncsi. Húzd ki magad és mosolyogj! Ezek az emberek, azért jöttek, hogy lássák a hercegnőjüket.
Barátnőmre pillantottam. Nagyon jól esett a biztatása.
- Köszönöm – mondtam.
Igaza volt Norának. Mindenki azért jött, hogy engem lásson.
Lux.
Amint eszembe jutott a férfi, azonnal elpirultam. A csókját még mindig az ajkamon éreztem.
Gondolataimból a felharsanó trombita hangja ragadott ki. A bálteremben mindenki elcsendesedett. Meghallottam Victor hangját.
- Bejelentem, Amélia Rosabel Merciát, Nivlandia hercegnőjét! – harsogta.
Kinyílt az ajtó és egy fényes terem tárult elém sok-sok emberrel. Elmosolyodtam, majd szép lassan, kihúzva magamat, elindultam. Az emberek két oldalamon felálltak, majd mind meghajoltak, mikor elhaladtam előttük. A sor legvégén Lux és Jeremy állt. Mindketten mosolyogva hajoltak meg előttem. Bólintottam viszonzás képpen. Leültem a székre, amit nekem készítettek oda. A muzsikusok újra játszani kezdtek és az emberek táncolni kezdtek. Nora a jobb, míg Bianca a bal oldalamon állt meg. Victor lépett elém. Meghajolt előttem.
- Hercegnő, engedje meg, hogy bemutassak Önnek néhány embert.
Mosolyogva bólintottam. Egy fiatal férfi és nő lépett elém, fejet hajtva előttem.
- Sir Rogerson és felesége – mondta Victor.
- Jó estét, hercegnő – mondták egyszerre.
- Önöknek is. Remélem, jól érzik magukat.
- Igen, köszönjük a meghívást. Mikor a városban szétterjedt a hír, hogy visszatért mindenki boldog volt és az emberek egy jobb életben kezdtek el hinni. Nixon király nagyon zsarnok volt, akár nemes vagy egyszerű polgár volt valaki. Ön reménysugarat hozott el nekünk – hálálkodott az asszony. – A szülei nagyszerű emberek voltak. Mindig szem előtt tartották a nép gondjait és bajait. Tudjuk jól, hogy Ön is ilyen lesz. Köszönjük, hogy van nekünk - mondta még Lady Rogerson, majd a férjével meghajoltak és tovább sétáltak.
Elmosolyodtam. Már az elejétől tudtam, hogy ennek az országnak csak jó emberei lehetnek, de ma meg is bizonyosodtam róla, mikor mindenki elém járult, hogy letegye esküjét és tiszteletét.
Mindenkivel váltottam egy-egy szót, aki megjelent előttem. Victor mindig csak a neveket mondta.
- Sir Whitemore és felesége..
- Sir Monouer és felesége..
Ahogy teltek múltak a percek egyre több embert ismertem meg. Mire elérkezett a vacsora tálalása, már mindenkit ismertem névről. Míg étkeztünk a muzsikusok halk, lágy dallamokat játszottak. Körbe néztem. Szemem megakadt Luxon. Jeremy barátjával halkan beszélgetett és néhányszor felnevetett. Épp valamiről társalogtak Jeremyvel, mikor felnézett rám és a szemünk találkozott. Mindketten elmosolyodtunk. Jeremy is rám nézett és elvigyorodott. Nevetésemet alig tudtam palástolni. Mindketten megemelték a poharukat. Bólintottam feléjük. Lux-szal még pillanatokig néztük egymást, míg Nora finoman oldalba nem lökött. Rákaptam a tekintetemet. Egy kicsit rosszallóan nézett rám, de nem sokáig bírta tartani a komoly arcot, így végül elnevette magát és én is vele nevettem.
A vacsora végeztével a muzsikusok aztán jól belehúztak. Egyik főnemes és báró kért fel egymás után. Mindenkivel mosolyogva és szívesen táncoltam. Meglepődtem, mikor egy ismerős férfi kért fel táncolni.
- Megengedi, hercegnő? – kérdezte Richárd Brightmore.
- Természetesen.
Meghajoltunk mindketten, majd táncolni kezdtünk. Körbe-körbetáncoltunk a teremben, míg vége nem lett a táncnak.
- Köszönöm szépen a tanítást, Sir Brightmore.
- Én vagyok hálás, hogy Önt szolgálhatom – felelte, kezet csókolt és átadta a helyét egy másik úrnak. Egy ideig még a tanár után néztem, majd az új táncpartneremre. Meglepődtem. Mindketten meghajoltunk egymás előtt. Felvettük a testtartást és a zene dallamára táncolni kezdtünk.
- Azt hittem, már sosem táncolhatok veled – szólalt meg először Lux.
Elmosolyodtam. A teremben mindenki minket figyelt. Mindannyian mosolyogtak, egyikük sem nézett rosszallóan vagy irigykedve.
- Nagyon ügyesen táncolsz – dicsért meg.
- Köszönöm. Volt időm gyakorolni.
Ez az este így is csodás volt, de az hogy Lux-szal táncolhattam még csodásabbá tette nekem. Az utolsó dallamoknál Lux megforgatott, majd együtt bedőltünk. Mélyen a szemembe nézett. Mindenki hangos tapsviharban tört ki. Mindketten felegyenesedtünk, majd meghajoltunk egymás előtt. Megfordultam és helyet foglaltam a székemben. Muszáj volt egy kicsit pihennem. Míg pihentem a táncolókat figyeltem, akiknek az arcán boldogság tükröződött.
Nora lépett oda mellém és közel hajolt.
- Lux kint a teraszon van és veled szeretne beszélni – mondta szinte suttogva.
Mindketten összenéztünk. Nem tudtam, hogy mi tévő legyek. Nora biztatás képpen a terasz felé intett. Felsóhajtottam, majd felálltam és kisétáltam. Kint már Lux várt rám a szökőkútnál és az eget figyelte. Közelebb léptem hozzá.
- Szia – köszöntem halkan.
- Szia.
Még egy ideig csendben ültünk, majd Lux felállt és szembe fordult velem.
- Amélia, én szeretnék neked valamit elmondani – mondta és láttam a szemén, hogy valami komoly dolgot szeretne elmondani.