3.fejezet: Az utazás

(Amélia szemszöge)

Másnap reggel furcsán ébredtem. Éreztem, hogy nagy változások fognak történni az életemben. Hosszú és fáradalmas lesz az idő, mire megtanulok mindent, amit egy leendő királynőnek tudnia kell. Felsóhajtottam. A plafont figyeltem és elkövetkezendő időre gondoltam. A gondolataim közé bekúszott Lux arca. Elszomorodtam. Kisettenkedtem az istállóba és leültem Arabell bokszába, a virágot a kezemben tartva. A csokor sok féle virágból állt. Az illatuk még mindig finom volt, pedig már eltelt egy nap mióta leszedték. Luxra gondoltam. Nagyon fájt, hogy el kell búcsúznom tőle. Igazán megkedveltem. Nem, ez nem igaz. Inkább szerelmes lettem belé. Kicsit elmosolyodtam. Végre megtalálom szerelmet, mégis oly hamar el kell búcsúznom tőle. Nagyot sóhajtottam. Szerencsétlenségemre valaki meghallotta.
- Amélia, te vagy az? – hallottam meg Nora hangját.
- Igen, én vagyok – válaszoltam felállva és kisétáltam Arabelltől.
- Mit csinálsz te itt? Főleg hálóruhában! A végén még… - elakadt a szava, mikor meglátta a virágot a kezemben, majd rám nézett. –Oh, Amélia.
Nora tudta, hogy mi történt. Elég volt csak egy pillantást vetnie az arcomra és a virágra.
- Gyere, meséld el, hogy mi történt – húzott a bálák felé.
Mindketten leültünk és mesélni kezdtem.
- Tegnap előtt találkoztam vele a városban. Tegnap is vele voltam, lent a patak partján. Akkor kaptam ezt a csokrot.
- Hogy hívják?
- Luxnak.
- Szép név. Nemesi származásúnak hangzik.
- Igen, az. A városban lakik a barátja családjánál, mert kiskorában meghaltak a szülei. Azt hittem, hogy végre boldog lehetek, de nem. Ma pedig útra kelünk és én soha többé nem láthatom Őt. Hisz én hercegnő vagyok, ő pedig egy nemes – feleltem sóhajtva.
Nora megértette az érzéseimet. Tudta jól, hogy mennyire fáj ez nekem. Mindketten csendben ültünk és a csokrot figyeltük.
- Ideje lesz bemenned és felöltöznöd, Amélia- mondta Nora. – Lassan útra kelünk.
Bólintottam. Felálltunk és együtt visszamentünk a házba. A szobámban az ágyamon egy zöld lovagló ruha várt rám. Megfogtam. Selyemből készült. Elcsodálkoztam a ruhán.
- Az édesanyádé volt – hallottam meg Mary hangját a hátam mögül.
Hátrafordultam.
- Ez gyönyörű szép.
- Még épp időben tudtam kimenteni ezt és egy másik ruhát is azon az estén. Öltözz át. Lassan indulnotok kell.
Nevelőanyám magamra hagyott és én átöltöztem. Kicsit furcsa volt a bőrömnek a selyem, hisz sohasem viseltem még ilyet. Megnéztem magamat a tükörben, ahonnan egy csinos hölgy nézett vissza rám. Megdöbbentem. Gyönyörűen festettem ebben a ruhában. Hosszú szőke hajamat is kiengedtem, majd nagyot sóhajtva kiléptem a szobából. A konyhában Mary, John és Nora várakozott rám. Mindannyian rám néztek és elcsodálkoztak.
- Készen vagyok, indulhatunk – törtem meg a csendet.
- Rendben – állt fel nevelőanyám. – Amélia, vidd ezt magaddal. Ezzel tudod majd bebizonyítani, hogy ki is vagy valójában. A gyűrűt is mutasd föl, így majd a katonák is elhiszik, főleg az idősebbek – mondta és átnyújtotta a gyűrűt egy tekerccsel együtt.
Kibontottam a tekercset, melyben leírták, hogy hol és mikor születtem és, hogy kik a szüleim. A pecsét lenyomata ugyanolyan volt, mint a ládán a címer. Rózsa.
- A családom címere a rózsa?
- Igen. Ezt az ajándékot, még édesanyád készítette, mielőtt meghalt volna – nyújtott át egy dobozt.
Elvettem, kinyitottam és a lélegzetem is elállt. Ugyanis a dobozban egy kék selyemruha volt, ezüst ékszerrel együtt.
- Édesanyád azt szerette volna, hogy ezt a ruhát viseld, mikor királynővé koronáznak.
Éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szememben.
- Ígérem, ezt fogom viselni a szüleim emlékére – válaszoltam halkan.
A kezembe vettem a smaragd gyűrűt, mire Mary, Nora és John egyszerre hajoltak meg előttem. Tisztelettudóan viszonoztam. Majd Nora elbúcsúzott az édesapjától, én pedig Marytől.
- Köszönök szépen mindent, anyám – mondtam megölelve.
- Vigyázz magadra, leányom. Nivlandiának szüksége van rád!
Együtt kisétáltunk az istállóba és felsarkantyúztam Arabellt. A ruhámra terítettem még egy köpenyt, majd felültem a lóra. Nora is felszállt Jázminra és együtt lovagoltunk ki. Még hátraintettünk, majd vágtára fogtuk a lovakat.
- Nora! Még van egy kis elintézni valóm. Először lemegyünk a patakhoz, utána indulunk csak Nivlandiába.
- Rendben.
Jázmint és Arabellt a patak felé irányítottuk. Ahogy közeledtünk észrevettem Lux és Jeremy lovát kikötve a fához. Aztán feltűntek a lovak gazdái is, akik párbajoztak. Kacagásukat a szél felénk sodorta. Amikor tisztes távolságba értünk, felfigyeltek a patadobogásra és abbahagyták a párbajt. A közelükbe érve lassítottam, majd megálltunk.
- Laura! – kiáltotta mosolyogva Lux és felénk kezdett el szaladni.
Mire leszálltam a lóról, már Lux mögöttem állt. A férfi felé fordultam.
- Lux – mosolyodtam el én is egy kicsit.
- S ki az ifjú hölgy? – kérdezte Jeremy Norát figyelve.
- Szervusz Jeremy! Lux, Jeremy bemutatom Nora Fairhairt, a barátnőmet.
- Üdvözlöm Nora kisasszony – mondta Jeremy és mindketten meghajoltak előtte.
- Én is Önöket – hajolt meg Nora is.
Lux rám pillantott.
- Búcsúzni jöttem – szólaltam meg halkan.
- Hogyan? Miért? - ijedt meg Lux és megfogta a kezemet.
Keze gyengéd és puha volt.
- Hosszú történet – válaszoltam kerülve aggódó tekintetét.
- Kérlek, mondd el – kérlelt kedvesen.
Norára pillantottam biztatás képpen. Barátnőm megértően bólintott. Sóhajtottam egyet.
- Tudod jól, hogy tegnap lettem tizennyolc esztendős.
- Igen.
- Sok minden megváltozott az este óta. Tegnap kiderült az igazság mindenről – mondtam és belenéztem Lux zöld szemeibe. – Kiderült, hogy nem Laura az igazi nevem, hanem Amélia. Amélia Rosabel Mercia vagyok, Nivlandia trónörököse.
Lux és Jeremy meglepődve álltak velem szemben, majd illemtudóan meghajoltak előttem.
- Tegnap este megtudtam, hogy a szüleim meghaltak, mikor az országot elfoglalta egy másik király, Beaumontagne uralkodója, Nixon király.
Lux felkapta a fejét, ökölbe szorítva a kezét.
- Úgy döntöttem, hogy Nivlandiába utazok és elfoglalom az engem megillető trónt. Azért jöttem, hogy elbúcsúzzak.
Mindketten csendben figyeltek.
- Örültem a találkozásnak Lux és Jeremy – mondtam meghajolva.
Ők is meghajoltak.
- Nagyon boldoggá tett Vadász, hogy azon a napon megmentett Nixon király katonái elől. Hálával tartozok Önnek. Isten Önökkel – feleltem, Arabellhez sétáltam, majd felültem.
Lassú léptekkel indítottam meg Arabellt. Mielőtt még vágtázni kezdtünk volna, még egyszer utoljára hátrafordultam és Luxra pillantottam. A szomorúság lerítt az arcáról. A látvány még jobban szíven ütött és ettől még jobban elszomorodtam. Majd visszafordultam és vágtázni kezdtünk Nivlandia felé.
Mikor már nem láttuk őket lelassítottam Arabellt.
- Ő volt a Vadász, Lux? – kérdezte Nora teljesen letaglózva.
- Igen – feleltem csendesen és az utat figyeltem.

(Lux szemszöge)

Amélia és Nora után néztem. Fejemben Amélia hangja zengett
„- Amélia Rosabel Mercia vagyok, Nivlandia trónörököse. Nixon király elfoglalta az országomat. A szüleim meghaltak, mikor elfoglalták a várat.”
Azonnal megfordultam, felvettem a cuccaimat és a lovamhoz futottam. Elkötöttem, majd felpattantam rá.
- Hova rohansz, Lux?- kérdezte Jeremy kiáltva, miközben próbálta az iramot tartani velem.
- Haza, Jeremy – válaszoltam.
Barátom is felvette az iramot és a város felé vágtattunk. Amint a házhoz értünk a lovakat bevezettük az istállóba, majd besiettünk a házba.
- Mi történt? – kérdezte kilépve az egyik szobából Isabell, Jeremy édesanyja.
- El kell utaznom egy időre – feleltem pakolgatva egy-két ruhát.
- Állj már meg egy kicsit, Lux! – szólalt meg Jeremy barátom a vállamra téve a kezét.
- Kérlek, meséld el mi történt – kérlelt kedvesen Isabell.
Nagyot sóhajtottam.
- Két nappal ezelőtt, mikor kint voltam, mint Vadász egy ártatlan embert mentettem meg egy lány segítségével. Később a pataknál felfedtem magamat előtte és azóta minden nap találkoztunk. Tegnap is miatta nem voltam itthon. Csinos lány és intelligens. S ma eljött hozzám, hogy elbúcsúzzon. Elmondta, hogy hercegnő, mégpedig Nivlandia trónörököse, amit nagybátyám foglalt el. A szülei meghaltak a harcban. Most indult, hogy elfoglalja az őt megillető trónt – mondtam.
- S utána akarsz menni – jelentette ki Jeremy.
Nem feleltem. Folytattam a pakolást.
- Szereted őt, Lux? – kérdezte Isabell kedvesen.
Pótanyámra néztem.
- Igen. Már aznap belé szerettem, mikor megláttam a piactéren.
- Hát, akkor menj és légy boldog! – válaszolta.
Megfordultam, Isabellhez sétáltam és megöleltem.
- Köszönök szépen mindent!
- Mi köszönjük, hogy van nekünk, Lux herceg – hajolt meg egy kicsit Isabell.
Én is meghajoltam.
- Kérlek, Isabell, anyám írj, levelet bármi is történik a városban. A levelet Nivlandiába, a kastélyba küldjed.
- Rendben.
Felvettem az összecsomagolt ruhákat és elindultam kifelé. Jeremy elállta az utamat. Ránéztem.
- Ugye tudod jól, hogy nélkülem nem mész sehova! Megyek veled! – mondta barátom meglepettségemre.
Az édesanyjához lépett.
- Anya elmegyek, elkísérem Luxot.
- Rendben, fiam. Vigyázzatok magatokra!
- Mondd meg apának, hogy elmentem.
Jeremyvel az oldalamon kisétáltunk az istállóba, felültünk a lovainkra és a hercegnő után indultunk.

(Amélia szemszöge)

Norával csendben utaztunk Nivlandia felé. Egyikünk se akart megszólalni. A kapucnit feltettem a fejemre, hogy senki ne lássa, hogy könnyek gyűlnek a szememben. Egymás mellett lovagoltunk, míg patadobogásra nem lettem figyelmes. Megállítottam Arabellt és hátrafordultam a nyeregben. Levettem a kapucnit a fejemről. Nora is kíváncsian nézett hátra.
- Vajon mit akarhatnak? Lehet, hogy tolvajok! – ijedt meg Nora.
- Nem hinném.
A közeledőket figyeltem. A patadobogások nagyon ismerősek voltak a számomra.
- Nem kell félni tőlük!
- Hogyan? – lepődött meg a kijelentésem a barátnőm.
Arabellt az érkezők felé fordítottam. Lassan kivehető volt Lux szőke haja. Éreztem, hogy egy mosoly kúszik fel az arcomra. Nora is arra fordította a lovát, amerre én.
- De hisz ez Lux és Jeremy – kiáltott fel barátnőm.
„- Vajon miért jöttek utánunk?” – kérdeztem magamban.
Teljesen megdöbbentem, hogy utánunk eredtek.
Egy idő után a két férfi beért minket.
- Üdvözletem, hölgyeim – köszöntött minket Lux mosolyogva.
- Lux, Jeremy – biccentettem feléjük. – Hogyan kerülnek Önöket ide? Miért jöttek utánunk?
- Ha kérhetném hercegnő, tegeződjünk – kért meg Lux illedelmesen.
Felnevettem.
- Rendben, Lux, de csak akkor, ha Önök is tegeznek, mikor így négyesben vagyunk.
- Megegyeztünk.
- Mit kerestek itt? Mért jöttetek utánunk? – kérdeztem.
- Úgy gondoltuk, hogy elkísérnénk titeket, hogy azért mégse utazzon két ilyen csinos hölgy egyedül – válaszolta Jeremy Norát figyelve.
Barátnőm kicsit elpirult a bóktól.
- Nora, mit szólsz? Engedjük a férfiaknak, hogy elkísérjenek? – kérdeztem barátnőm felé fordulva, aki azonnal rám kapta a tekintetét, mikor megszólítottam.
Arca piros volt, szeme ragyogott. Tudtam jól, hogy Jeremy nagyon megtetszett neki. A szemei elárulták.
- Ahogy gondolod, Amélia.
Mélyen Lux szemébe néztem, ami csillogott. A két zöld szempár teljesen elvarázsolt. Majd elkaptam a tekintetemet róla és a talajt kezdtem el vizsgálni.
- Hát, ha a fiatalemberek tudják velünk tartani az iramot, akkor velünk tarthatnak – válaszoltam csibészesen, megrántottam Arabell kantárját és vágtázni kezdtem.
Lux azonnal reagált és ő is megsarkantyúzta a lovát. Felnevettem. Néhány perccel később Lux beért és összemosolyogtunk. Lelassítottam Arabellt és egymás mellett ügettünk. Nora és Jeremy hátra maradtak beszélgetni.
- Mit szóltak Jeremy szülei, hogy eljöttetek otthonról? – kérdeztem.
- Nem mondtak semmit. Remélem nem baj, ha elkísérünk titeket.
- Nem, inkább örülök neki, így legalább nem kell egyedül utaznunk és unatkozni se fogunk, főleg Nora – válaszoltam hátra fordulva a pároshoz, akik épp valamin összemosolyogtak.
Csendben utaztunk egy ideig. Már lemenőben volt a nap, mikor megálltunk egy fogadónál. A négy lovakat a fogadós lovászára bíztuk, majd kivettünk két szobát, abból a pénzből, amit még Mary csempészett a táskámba. Norával egy szobát osztottunk meg ketten. Miután kicsit felfrissültünk a hosszú út után, lementünk és rendeltünk vacsorát. Halkan beszélgettünk, hogy holnap, ha nem állunk meg sehol, akkor már az estét a kastélyban tölthetjük. Az étkezés után mindannyian elvonultunk a szobánkba pihenni. Nora segítségével lefürödtem és bebújtam az ágyba. Barátnőm hamar elaludt a másik ágyon. Én még egy ideig fent voltam és a plafont figyeltem. Gondolataim újból Lux körül forogtak. Először nem akartam hinni a szememnek, mikor megláttam Luxék, mikor utánunk jöttek. De vajon miért?
Mikor nem találtam magyarázatot a kérdésemre, kikeltem az ágyból, felvettem a köpenyemet és kiosontam az istállóba Arabellhez.
- Szia, kislány – köszöntöttem.
Beléptem a bokszába és megnéztem, hogy kapott-e friss vizet és zabot.
- Nem tudsz aludni? – hallottam meg egy férfihangot a hátam mögül.
Megfordultam és Lux zöld szempárjával találtam magamat szemben. Egy pillanatig egymás szemét figyeltük, majd elkaptam róla a tekintetemet.
- De igen, csak gondoltam megnézem, hogy Arabell kapott-e friss vizet és élelmet – hazudtam.
Lux közelebb lépett és megsimogatta az állatot.
- Szép ló.
- Igen, az. Még tavaly kaptam születésnapomra.
- Akkor még nagyon fiatal.
- Igen.
- Remélem nem baj, ha nevelőanyámnak azt mondtam, hogy ha levelet ír nekem, a kastélyba küldje.
- Nem, nem baj.
- Gondolom már izgatottan várod a holnapi napot.
- Igen. Egy kicsit izgulok is, hogy milyen lesz hercegnőnek lenni egy várban.
- Biztos vagyok benne, hogy Nivlandiának jó királynéja leszel.
- Hát, az még messze van. Sokat kell még ahhoz tanulnom, hisz csak olvasni tudok. Nem tudom, hogy mit illik csinálnia egy hercegnőnek, hogy hogyan kell táncolnom egy bálon vagy estélyen – bukott ki belőlem egy csomó aggodalom.
Lux közelebb lépett, megfogta a kezemet és mélyen a szemembe nézett.
- Tudom jól, hogy sikerülni fog minden, s mi is ott leszünk melletted és támogatunk – mondta őszintén.
Szeme elhatározottságot és bátorságot tükrözött.
- Köszönöm – feleltem hálásan.
- S ha most megbocsájt őfelsége, elvonulnék aludni – hajolt meg illedelmesen.
- Jó éjszakát, Lux – köszöntem el.
- Neked is, Amélia – válaszolta, kezet csókolt és visszament a fogadóba.
Amint egyedül maradtam, a falnak dőltem és nagyot sóhajtottam. A bőröm, ahova csókolt lehelt még mindig bizsergett. Semmi kétségem nem volt afelől, hogy szerelmes lettem Luxba. Vajon,mi lesz velünk, ha királynővé koronáznak?
Még egy ideig kint voltam az istállóba, majd visszamentem a szobámban. Még sokáig feküdtem az ágyamban a jövőn gondolkozva. Aztán egyszer csak elaludtam.