2.fejezet: Az igazság

(Laura, azaz Amélia szemszöge)

Másnap reggel boldogan, mosollyal az arcomon ébredtem. Este Lux-szal álmodtam. Egy hatalmas kastélyban voltunk és boldogan éltünk. Aztán rájöttem, hogy ma tizennyolc esztendős lettem. Rádöbbentem arra is, hogy ma újból láthatom Luxot. Felkeltem és felöltöztem.
- Jó reggelt! – köszöntem a konyhába kilépve.
- Neked is! – köszönt Mary. – Boldog szülinapot Laura! – köszöntött fel nevelőanyám egy ölelés kíséretében.
- Köszönöm.
Mikor nevelőanyám elengedett leültem reggelizni. Miután végeztem az étkezéssel, elmosogattam a tányért, majd elindultam elvégezni a mai teendőimet. Bementem az istállóba, ahol Jázmin és Arabell türelmetlenül figyelték közeledésemet.
- Jól van, jól van – szólaltam meg mosolyogva.
A szalmabálákhoz sétáltam, leemeltem egyet és beadtam a felét az egyik lónak, a másik felét pedig a másiknak. A földre esett szálakat összesöpörtem. Utána kimentem a kertbe, meglocsoltam a növényeket és leszedtem a megérett zöldségeket, gyümölcsöket. Bevittem őket a házba, majd visszasétáltam az istállóba és beléptem Jázmin bokszába.
- Szia, kislány! – köszöntem boldogan.
A kezembe vettem a kefét és fésülni kezdtem a szőrét. Gondolom élvezte a kényeztetést, mert még jobban hozzám dörgölőzött.
- Jól van, nyugalom – nevettem el magamat.
Mikor végeztem vele, a zsebemből kivettem egy répát.
- Ügyes kislány voltál. Nézd csak, hoztam neked valami finomat! – mondtam és odaadtam neki.
Hangos ropogtatással fogyasztotta el a finomságot. Átsétáltam Arabellhez. Szép lassan, nyugodtan megfésültem őt is, majd egy almával jutalmaztam meg. Eszembe jutott, hogy délután Lux-szal találkozom. Rápillantottam a két lóra.
- Ki szeretne velem ma kilovagolni egy kicsit?- kérdeztem csibészesen.
Arabell azonnal felnyerített. Felkacagtam.
- Jól van, akkor ma téged viszlek ki. Ígérem Jázmin, legközelebb te leszel a soros.
Megfordultam és bementem a házba. Finom illatok terjengtek már a konyhában.
- Nemsokára készen van az ebéd – szólalt meg nevelőanyám.
- Rendben. Ebéd után kiviszem Arabellt egy kicsit.
- Jól van. Már nagyon rájuk fér egy kis mozgás.
Bólintottam, igazat adva anyámnak. Nem sokkal később megterítettem és leültünk ebédelni. Az étkezés. Az étkezés után lepakoltunk az asztalról és mindenki ment a saját dolgára. Kimentem az udvarra és leszedtem a kötélről a száraz ruhákat. Felpillantottam a napra. Lassan indulnom kell. Bevittem a ruhákat, megigazítottam a hajamat és kimentem az istállóba. Arabellt felsarkantyúztam, majd kivezette.
- Anyám! Elmentem!
- Rendben. Ne gyere későn haza! Noráék estefelé átjönnek.
- Értettem.
Felültem a lóra, megrántottam a kantárt és vágtázni kezdtem. Elmosolyodtam. Arabell is élvezte a kis szabadságot. Nemsokára éreztem a friss víz illatát, majd megláttam a patakot. Kicsit visszafogtam Arabellt. Már messziről kiszúrtam Lux lovát. A fához érve megállítottam Arabellt, leszálltam, majd kikötöztem a másik mellé.
- Szervusz, szépségem! – köszöntöttem barátságosan és megsimogattam.
Köszönés képpen prüszkölt egyet.
- A gazdádat hol hagytad? – kérdeztem mosolyogva.
- Szép napot Laura kisasszony! – hallottam meg Lux hangját a fa lombjai közül. Felnéztem az ágakra. Lux fent ült és épp egy almát majszolgatott éppen.
- Neked is, Lux. Nem megbeszéltük, hogy nem magázódunk?
- Kérem, bocsásson meg nekem hölgyem – felelte és leugrott az ágról. Kicsit meghajolt előttem. Viszonoztam a köszönést. Lux most piros hímzett ruhát viselt. Őszintén szóval nagyon jól állt neki ez a viselet. Biztosan nemesek a szülei.
- Megkínálhatlak egy kis gyümölccsel? – kérdezte egy kosarat felemelve.
- Köszönöm nem. Most ebédeltem.
- Értem.
Hátat fordított nekem és egy pokróchoz sétált, amit idáig nem láttam. A fa mögött volt leterítve és a patak felé nézett. Lux leült és felém pillantott.
- Nem ülsz le? Ígérem, nem harapok – mosolyodott el.
Felnevettem. A pokróchoz sétáltam és helyet foglaltam mellette.
- Mesélj egy kicsit magadról – szólalt meg Lux felém fordulva.
Zöld szemei azonnal elvarázsoltak. A szőke haja pedig még jobban kiemelte a szemét.
- Hát, nem sokat tudnék magamról és a paraszt életemről beszélni. Inkább te! Gondolom a nemesi élet sokkal érdekesebb és színesebb, mint az enyém.
- Ne hidd! A szüleim már kiskoromban meghaltak. Jeremy családja vett magához és ők neveltek, tanítattak. A nemeseknek egy csomó feladatuk van, de főleg Nixon királyt segíteni, még jobban dicsőíteni.
- Ezért lett belőled Vadász?
- Ez az egyik oka, de még sok más is, ami erre ösztökélt.
- S nem félsz, hogy egyszer elkapnak?
- Nem. Ha félnék, akkor nem lenne bátorságom kiállni az emberek ártatlansága mellett.
- Jeremy szülei tudják, hogy te vagy a Vadász?
- Igen, valahol ők is támogatták, hogy Vadász legyek.
- Igen? S miben?
- Majd egyszer elmondom neked.
Hirtelen nagy csend állt be. Mindketten a közeli erdőt figyeltük.
- Most mesélj te a kis életedről!
- Szerintem semmi izgalmas nincs benne.
- Nem baj, engem azért érdekel.
Elmosolyodtam.
- Hát, pont tizennyolc éve születtem meg. Aztán..
- Ma vagy tizennyolc?
- Igen – pirultam el.
- Boldog születésnapot! – köszöntött fel.
- Köszönöm szépen – pirultam el.
- És mi történt a születésed után?
- A szüleim meghaltak – szomorodtam el egy kicsit. – Mary a nevelőanyám magához vett és felnevelt. Saját lányaként szeret. Kettesben élünk egy házban a városon kívül, ahol csend és nyugalom van. Hát, ennyi az én kis életem.
- Biztosan nagyon kedves a nevelőanyukád.
- Igen, az – néztem fel az égre. Meghökkentem. A nap már lassan lemenőben volt. – Ilyen késő van már? – álltam fel.
- Igen.
- Ne haragudj, de mennem kell. Már biztosan várnak otthon.
Megfordultam és elindultam Arabell felé. Megigazítottam a kantárt. Visszafordultam Lux felé. Meglepődtem. Ugyanis Lux egy csokor virágot tartott a kezében és felém igyekezett.
- Kérlek, fogadd el ezt a virágot születésnapod alkalmából – nyújtotta felém a csokrot.
Az ajándékot figyeltem. Soha életemben még nem kaptam ajándékot férfitől.
„- Elfogadjam vagy sem?” – rágódtam magamban.
- Kérlek, nem nagy ajándék.
Lux szemei csillogtak. Végül elmosolyodtam és elvettem a virágot.
- Köszönöm szépen – hajoltam meg egy kicsit.
Visszafordultam Arabellhez és megszagoltam a csokrot. Nagyon finom illata volt. Megfogtam a kantárt és felültem a lóra.
- Holnap láthatlak?
- Nem tudom. Holnap nagyon sok dolgom lesz – gondolkodtam el.
- Értem. Ha mégis ráérnél, én itt leszek egész nap – felelte mosolyogva és meghajolt előttem.
- További szép napot, Laura.
- Neked is, Lux – válaszoltam és megsarkantyúztam Arabellt.
Először csak lassan vágtáztunk, majd gyorsítottam. A szívem majd kiugrott a helyéről, annyira dobogott. A virág a kezemben csak úgy ontotta magából a finom illatot. Lassan feltűnt a házunk alakja. Kicsit visszafogtam Arabellt és ügetve tettük meg a kis utat hazáig. Csak most vettem észre, hogy a mosoly azóta nem tűnt el az arcomról, mióta elváltam Luxtól. Boldog voltam. Halkan az istállóhoz lovagoltam, majd leszálltam Arabellről és bevezettem a bokszába. Levettem róla a kantárt, majd a virágot vízbe raktam. Még egy ideig a csokrot figyeltem, majd beindultam a házba. Bent már Nora, Mary és John várt rám.
- Sziasztok. Elnézést, hogy késtem – mondtam.
- Semmi baj, leányom. Gyere, foglalj helyet.
Leültem Nora mellé.
- S merre jártatok Arabellel?
- Lent voltunk a pataknál.
- Értem. Szóval, hogy most már te is itt vagy Laura, elkezdhetjük az ünneplést – állt fel nevelőanyám. Kiment a konyhába, majd egy kis tortával jött vissza.
- Boldog szülinapot Laura! – tette le elém a finomságot.
- Köszönöm szépen.
Nora és John is felköszöntöttek. Felvágtam a tortát és beszélgetve elfogyasztottuk. Miután lepakoltunk mindent az asztalról, Mary egy nagy ládát hozott be és letette az asztalra. Leült velem szemben és mélyen a szemembe nézett.
- Ez micsoda? – kérdeztem érdeklődve.
A ládán aranyozott csíkok futottak végig és egy rózsa címer volt rajta.
- Ez a te örökséged Amélia.
- Tessék? Ki azaz Amélia? – kérdeztem megzavarodva.
- Amélia, a te neved nem Laura, hanem Amélia Rosabel Mercia.
Hitetlenkedve néztem nevelőanyámra.
- Ez valami tréfaság? – kérdeztem lassan nevetve.
- Nem. Ez az igazi neved. A szüleid pedig Victoria és Edward Rosabel Mercia, Nivlandia királya és királynője. Te pedig a lányuk vagy. Nivlandia hercegnője.
Bénultan ültem és csak pislogtam Maryre.
- Ez lehetetlen. Én csak egy egyszerű parasztlány vagyok.
- Nem, te egy hercegnő vagy. Mégpedig egy ország utolsó, élő trónörököse.
Johnra néztem. Ő halál nyugodtan és tisztelettel nézett rám.
- Ezt te is tudtad?
- Igen.
- John, apád legjobb barátja volt, míg Nora édesanyja, a te anyukád udvarhölgye és barátnője volt.
Rápillantottam Norára, aki ugyan úgy ült ott, megszeppenve, mint én és hallgatta az igazat.
- S a szüleim tényleg meghaltak? – kérdeztem reménykedve, hátha erről nem hazudtak nekem.
- Igen. Egy nap, egy király támadt az országra és ebben a harcban a szüleid és Nora édesanyja is meghalt. Téged még időben sikerült kimentenünk a gyerekszobából. A szüleid még a haláluk előtt egy nappal megkértek, hogy vigyázzak rád, ha velük bármi is történne és, hogy adjam át neked ezt, mikor betöltöd a tizennyolcadik életévedet – mondta Mary és egy piros smaragd gyűrűt nyújtott át nekem.
Remegő ujjakkal vettem át az ékszert.
- Ez a gyűrű édesanyádé volt. Ezt a levelet pedig még a halála előtt írta neked – mondta Mary és egy levelet rakott le elém az asztalra.
A levélért nyúltam, majd elvettem és felálltam az asztaltól. Az ablakhoz sétáltam és közben kinyitottam a levelet.
„ Kedves Leányom!
Mikor ezeket a sorokat olvasod, mi már nem biztos, hogy melletted leszünk. Apáddal nagyon szeretünk téged és kérlek, ezt soha ne felejtsd el. Napok óta baljóslatú érzésem van, hogy nem sokára útjaink elválnak. Ha velünk bármi is történne, Mary, a dadád, majd vigyázz rád és felnevel. Megkértem, ha egy nap betöltöd a tizennyolcat, mondja el neked, hogy egy ország trónörököse vagy és egyszer majd te viszed tovább a királyságot. Szeresd és becsüld Nivlandia alattvalóit. Ők mindenben segíteni fognak, hogy királyné lehess. Tudjuk, hogy egy nap kiváló királyné lesz belőled, s egy nap megtalálod azt a herceget, aki melletted fog uralkodni és szeretni fog téged.
Szeretettel: Édesapád és édesanyád”
Észre vettem, hogy könnyek áztatják az arcomat. Letöröltem őket és visszafordultam a többiekhez. Mindannyian szomorúan, ám tisztelettel néztek rám.
- Ki..ki ölte meg a szüleimet? – kérdeztem akadozva.
Senki nem felelt.
- Mondja már el valaki, hogy ki volt a gyilkos! – kérdeztem, majdnem sikítva.
- Pontosan nem tudjuk, csak azt, aki a csatát elindította. Az, aki elfoglalta és a mai napig uralkodik Nivlandia és Beaumontagne fölött. Nixon Cumbria Essex.
Egy pillanatra a szívem kihagyott egy ütemet.
- Az nem lehet – rogytam össze.
Nora lépett hozzám és leguggolt mellém. Ránéztem.
- Nagyon sajnálom, ami az anyukáddal történt –feleltem és megöleltem.
- Én is, Amélia.
Felsegítettük egymást és megpróbáltunk megnyugodni.
- S most mi lesz Amélia hercegnő? – kérdezte Mary.
Ránéztem. A tény, hogy mégsem egy parasztlány vagyok, hanem egy ország trónörököse, még nagyon furcsa volt. Rápillantottam a levélre, ami az egyetlen megmaradt emlékem a szüleimről. Ez a levél ösztönzött, hogy elhatározzam magamat.
- Úgy döntöttem, hogy holnap útra kelek és elfoglalom az engem megillető trónt- feleltem elhatározva.
- Én pedig veled tartok, bármerre is mész – állt fel Nora mellettem.
Rámosolyogtam és átöleltem.
- Köszönöm.
- Örülök, hogy így döntöttél hercegnő. A koronázásod előtt sok mindent meg kell majd tanulnod, hisz nem voltak tanáraid, akik megtanítottak volna az etikettre és sok más dolgokra. A nivlandiek mindenben a segítségedre lesznek, amikor csak hozzájuk fordulsz segítségért.
- Rendben, köszönök nektek mindent.
Lassan mindenki elvonult a szobából.
- Nora! – szóltam még barátnőm után.
- Igen, hercegnő? – fordult vissza hozzám.
- Kérlek, ha kettesben vagyunk, maradjunk csak az Améliánál. Szeretném, ha ez nem változna meg közöttünk. Majd hercegnőzhetsz, mikor eljön az ideje – mosolyodtam el. – Holnap mielőtt még elutaznánk, lenne egy dolog, amit el szeretnék intézni. Lenne kedved velem tartani?
- Igen.
- Rendben. Akkor holnap találkozunk. Jó éjt!
- Neked is, Amélia.
Elvonultam a szobámba, meggyújtottam több gyertyát és helyet foglaltam az ágyon. Anyám levelét újból és újból átolvastam. Eldőltem az ágyon és becsuktam a szemeimet.
Lux.
Holnap muszáj, vagyok, tőle elbúcsúzni mielőtt elmegyek. Sajnálom, hogy így alakultak a dolgok, de ha népem most sokkal fontosabb. A hasamra fordultam, magamhoz öleltem egy párnát, majd leszenderültem.