5.fejezet: A tanulás

(Amélia szemszöge)

Másnap reggel Nora és Bianca ébresztettek, majd öltöztettek fel. Hármasban átvonultunk az étkezőbe, ahol már Lux és Jeremy várakozott rám az asztalnál ülve. Felálltak, mikor beléptem és fejet hajtottak.
- Jó reggelt! – köszöntem vidáman.
- Önnek is! – válaszolták.
Helyet foglaltam, majd ők is követték a példámat. Csendben megreggeliztünk, majd mindenki a saját útjára ment. Én, a két udvarhölgyemmel átvonultam a könyvtárba, ahol már a város legjobb szabója várt. Gyorsan levette a méreteimet és közölte, hogy néhány napon belül elkészülnek az első ruhák. Meglepődtem. Vajon mennyi ruhát fognak készíteni? Szemeim előtt megjelent egy kupac ruha, ami a mennyezetig ért. Gyorsan megráztam a fejemet.
A következő férfi tanár volt, aki megtanította a számokat és azok összeadását. Aztán őt újabb és újabb tanárok követték, akik mind más és más új dolgot tanítottak meg. Ebéd után folytatódott minden. Kicsit kellemesebb tanulás jött, az olvasás. A tanár türelmes és megértő volt. Szép lassan haladtam, és mire a templom mutatója hatot mutatott, már el tudtam olvasni egy oldalt az egyik könyvből. Hálásan megköszöntem a tanárnak a sok segítséget és türelmetlenül vártam, hogy másnap lehessen, és újból jöhessen. A vacsora halk beszélgetésben telt el. Az étkezés után Norát és Biancát elküldtem pihenni, míg én sétáltam egyet a kertben.
A kertben a virágok áradoztak a sok finom illattól. Az égen pedig több ezer csillag ragyogott. Leültem a terasz egyik lépcsőjére és onnan figyeltem a csillagokat.
Tudtam, hogy nem lesz könnyű királynővé válni, de már most nehezen viseltem a dolgokat, és még hátra volt három hónap.
Nagyot sóhajtottam. Felálltam és felsétáltam a szobában. Fent a szobában a két lány már várt a meleg fürdővízzel együtt. Hamar lefürödtem és elmentem aludni.
Másnap reggel, mikor felébredtem, már egy rózsaszín ruha volt felakasztva a szekrényemre. Kiszálltam az ágyból és odasétáltam. Megérintettem és a számat is eltátottam. A ruha anyaga a világ legfinomabb selyeméből készült biztosan, mert olyan puha volt. Hirtelen benyitott a szobába Bianca és Nora.
- Jó reggelt! – köszöntek meghajolva.
- Nektek is!
A lányok azonnal nekiláttak a reggeli teendőknek. Felöltöztettek, majd Bianca megcsinálta a hajamat. Mindhárman átvonultunk az étkezőbe, ahol már a fiúk vártak szokás szerint. Mindketten meghajoltak, mikor beléptem, és majd csak azután foglaltak helyet, miután én leültem. Csendben telt a reggeli. Éreztem, hogy nem várt dolog fog történni. S igazam is lett, ugyanis mikor beléptem a könyvtárba egy ismeretlen úr állt ott és nézegette a könyveket. Megfordult, mikor meghallotta a cipőm kopogását.
- Üdvözlöm, Amélia hercegnő, a nevem Richárd Brightmore, én leszek az Ön tánctanára. A feladatom, hogy Önt megtanítsam a hétvégén tartandó bálra a fontosabb tánclépéseket.
- Bál? – kérdeztem meglepődve.
„- Én nem tudok semmiféle bálról.”
Hátrafordultam a lányokhoz.
- Lady O’Neil, kérem, keresse meg Sir Pascalt és mondja meg neki, hogy hívatom.
- Igenis – hajolt meg Bianca és elsietett.
- Hercegnő, ha szabad kérdeznem, táncolt valaha Ön?
- Nem, még sosem.
Kinyílt az ajtó és léptek hallatszódtak.
- Hercegnő, hívatott – hallottam meg Pascal hangját.
Megfordultam és a férfire néztem.
- Köszönöm, hogy idefáradt, Sir Pascal. Most hallottam az úrtól, hogy a héten lesz egy bál, amiről én nem tudok semmit.
- Elnézését kérem, hercegnő, de tegnap elfelejtettem Önnek megemlíteni, hogy az udvar egy bált rendez, ahol a grófok és bárók megismerhetik Önt személyesen – hajolt meg az idős férfi.
- Értem. Kérem, Sir Pascal, legközelebb ez ne forduljon elő.
- Természetesen, Amélia hercegnő.
- Köszönöm, elmehet.
Victor meghajolt, majd távozott a szobából.
- Hercegnő, ha gondolja, kezdhetjük a tanulást.
- Rendben, kérem, vonuljunk át a bálterembe – mondtam, majd elindultam.
A bálterembe érve Sir Brightmore zenészeket hívott be, akik muzsikálni kezdtek. Az első lépések nem voltak nehezek, de ahogy egyre jobban haladtam a lépéssekkel, annál nehezebbek lettek. A nap végére már olyan fáradt voltam, hogy a vacsorát a szobámba kérettem és a teraszon fogyasztottam el. Míg láttam, addig olvastam a kedvenc könyvemből. Már a csillagok fent ragyogtak az égen, mikor bementem és lefürödtem. Az ágy hívogatott és én engedtem neki. Befeküdtem az ágyba, a lányok távoztak a szobából, majd el is aludtam.
A következő nap is így telt. A többi tanár egy ideig nem jött, hisz az egész napomat a tánc foglalta le. Már sokszor alig vártam, hogy vége legyen a tánctanításnak, hisz annyi mindent szerettem volna még csinálni.
Hála az égnek elég hamar megtanultam a lépéseket, így a bál előtt volt két napom, mikor azt csinálhattam, amit a kedvem tartott. Victor egyik nap, reggeli után kihallgatást kért, azaz beszélni akart velem, s mondta, hogy elszámolták a napokat. Már csak egy hónapom van a koronázásig. A hír teljesen meglepett, de valahol örültem, hogy már nem kell sokáig várnom és türelmetlenkednem.
Az egyik nap Lux hívott lovagolni a szabadba és én szívesen vele tartottam. A közeli erődig lovagoltunk, majd onnan egy patakhoz, ahol letelepedtünk egy kis időre. Mindenhol csend honolt és sehol nem volt senki, csak mi ketten.
- S sikerült megtanulnod a tánclépéseket? – kérdezte Lux felszabadultan, hisz rajtunk kívül senki más nem volt a közelben.
- Sikerült, de majd meglátod. Lux, kérdezhetek valamit?
- Persze.
- Holnap szeretnék bemenni a városba egy kicsit sétálni. Elkísérnél engem és a lányokat?
- Természetesen.
Boldog voltam, hogy a Luxszal való barátságom nem változott meg attól, hogy belőlem hercegnő lett.
Másnap úgy is lett, ahogy akartam. Norával, Biancával, Jeremyvel, Luxszal, Victorral és két őrrel vonultam ki a kastély kapuján a városba. A lakosok először nem hittek a szemüknek, majd mindenki meghajolt, aki előtt elhaladtunk. Sok helyről kiáltozták: „Éljen Amélia hercegnő!”
Mindenkire szívemből rámosolyogtam és mindenhonnan mosolyt kaptam vissza. Gyönyörű nap volt ez, de a séta még szebbé tette. Kisétáltunk a főtérre, ahová az emberek is követtek. Victortól kérdeztem valamit, amire igennel bólintott. Mikor úgy láttam, hogy mindenki a főtéren van, jeleztem Victornak, aki belefújt a trombitájába, mire mindenki elhallgatott, csak a szökőkút csobogását lehetett hallani.
- Szép napot, Nivia lakosai. A nevem Amélia Rosabel Mercia, Nivlandia hercegnője. Szeretettel meghívom az összes városlakót a koronázási ünnepségre, amit két hét múlva tart az udvar.
Mindenki üdvrialgásban tört ki. Boldog voltam, hogy ilyen sok jó ember lakja Niviát. Már most beleszerettem a városba és a lakóiba.