(Amélia szemszöge)
A bált követő napon újra belevetettem magamat a tanulásba. Nem sok időm maradt már a koronázásig, így minden időmet elvette a készülődés és a tanulás. Hanyagoltam Lux társaságát, pedig szükségem lett volna rá. A koronázást megelőző utolsó napokra már mindent tökéletesen tudtam, így a maradék egy-két napot pihenéssel töltöttem. Persze azonnal szóltam Luxnak, hogy van egy kis időm, amit ő örömmel hallott, és az egyik reggel négyesben kilovagoltunk a közeli erdőbe. A hangulat fantasztikus volt. A nap besütött a levelek között varázslatos hellyé varázsolva az erdőt. Valahol mélyen megálltunk, leterítettünk egy pokrócot, majd leültünk és a madarak csicsergését hallgattuk. Sóhajtva dőltem el, csukott szemekkel. Hallottam, hogy a többiek halkan felkuncogtak.
- El sem hiszem, hogy holnapután királynővé koronáznak – mondtam.
- Pedig ez nem egy álom – válaszolta Nora.
- Tudom, de akkor is olyan nehéz elhinni. Néhány hónappal ezelőtt még egy egyszerű parasztleány voltam, most pedig lassan királynő.
Kinyitottam a szememet és a felhőket figyeltem az égen. A többiek is az eget kémlelték, belemélyedve a gondolataikba.
- Hoztam egy kis finomságot, ha netán megéheznénk – mondta Nora, mire felültem és megláttam a kezében egy kosarat.
Mondanom se kell, erre mindannyiunk szeme felcsillant és körbeültük a kosarat, elfogyasztva a finom süteményeket.
A délután hátra levő részében nevetgéltünk és az erdő hangjait hallgattuk. Naplementekor tértünk vissza a kastélyba. Elbúcsúztunk egymástól, majd Nora társaságában besétáltam a lakosztályomba, ahol Bianca várt minket. A lányok előkészítették a fürdőt, lefürödtem, majd kifésültem a hajamat. Elköszöntem a lányoktól, majd bebújtam az ágyba. Gondolataim a másnapi koronázáson jártak. Mondanom se kell, hogy még egy ideig álmatlanul forogtam, míg el nem aludtam. Kora hajnalban ébredtem fel, még a nap se bukkant fel a horizonton. Már most éreztem az a görcsöt a gyomromban, amit az izgalom okozott. Támadt egy ötletem. Fogtam egy papírt, üzenetet írtam a lányoknak, felöltöztem és kisiettem a lakosztályból. Az egész kastély még aludt. Halkan végig haladtam a folyósokon és kimentem az istállóba. Felkantároztam Arabellt és kilovagoltam. A friss hajnali levegő nyugtatóan hatott rám. A patak partjára indultam, lassú ügetésben. Még napfelkelte előtt értem le, így szerencsém volt végig nézni a napfelkeltét. Gyönyörű szép volt és talán egy kis bátorságot is öntött belém. Pirkadat után felültem Arabellre, majd vágtára fogtam. Belovagoltunk a közeli erdőbe, ott tettünk egy kört, majd hazafelé vettük az irányt. A kapuban álló őrök már messziről tisztelegtek, majd a közelükbe érve köszöntek. Belovagoltam a kapun és az istállóhoz vezettem Arabellt. Leszálltam, majd az egyik lovásznak adtam a kantárszárat és beindultam a kastélyba, ahol nagy sürgés-forgás fogadott. Mindenki meghajolt előttem és köszönt, amikor elhaladtam előtte. Felsiettem a lakosztályba. Kinyitottam az ajtót, mire a két udvarhölgyem felugrott ijedtében a székről.
- Jó reggelt! – köszöntek egyszerre.
- Nektek is! –mosolyogtam rájuk.
- Amélia, itt van a mai programról egy lista. Sir Pascal kért, hogy adjam át.
- Köszönöm.
Elvettem a papírt és végig olvastam, míg a lányok előkészítették a reggelimet. Megakadt a szemem az egyik pontnál.
- Bianca, kérlek, hívasd ide Sir Pascalt.
- Rendben.
Bianca kisietett a szobából, kettesben maradva Norával.
- Majdnem szívbajt hoztad rám, mikor reggel megláttam az üres ágyat. Szerencséd, hogy még írtál üzenetet, mert ha nem veszem észre, biztos, hogy riadót fújtam volna.
Hangos kacagásban törtem ki, látván barátnőm feldúlt arcát. Nem sokáig bírta tartani a morcos álarcot, ő is nevetésben tört ki. Nevetésünket a belépő Bianca és Victor szakította meg.
- Jó reggelt! – köszönt Victor.
- Önnek is. Kézhez kaptam a mai napi programot, minden tökéletes, csak egy kérdésem lenne.
- Igen?
- Néhány nappal ezelőtt ugye a város lakóit is meghívtam a koronázásra, így sajnos a trónteremben nem férünk be. A kastélynak pedig hatalmas udvara van, egy hosszú lépcső vezet fel a bejárathoz, ami elég nagy ahhoz, hogy a bárók és grófok elférjenek rajta, a város lakói pedig az udvaron. A koronázást pedig tarthatnánk a lépcső legtetején, ahonnan mindenki látná a ceremóniát. Mit gondol?
- Igaza van. Ez teljesen ki is ment a fejemből. Megyek, és máris intézkedek – válaszolta meghajolva előttem, majd távozott a lakosztályból.
- Jól van, akkor mi is lássunk neki a dolgoknak. Hosszú még a nap – jelentettem ki és a lányok előkészítettek egy forró fürdőt. Fürdés után kiválasztottuk az ékszereket, majd a lányok a hajamnak álltak neki. Mire mind ezekkel végeztünk, már dél volt és az ebédet szolgálták fel a lakosztályban. Étkezés után tartottunk egy kis pihenőt, majd újra bele vettettük magunkat a készülődésre. Nora elő vette a szekrényből a ruhát, amit még édesanyám hagyott rám. Felöltöztettek, felkerültek az ékszerek is, majd utána Bianca és Nora öltözött fel. Épp, hogy csak elkészültek, amikor kopogtattak. Bianca nyitott ajtót.
- Hercegnő, minden készen van, már csak Ön hiányzik – mondta Victor belépve.
- Értettem. Induljunk.
Kihúztam magamat, majd az udvarmester után indultunk. Végig sétáltunk az egész kastélyon, ami szinte kiürült a koronázás miatt. Kisétáltunk a hátsó udvarra, ugyanis a programban az szerepelt, hogy a lépcsőn felsétálva fogok megállni a felállított paraván alatt és ott történik majd minden. Láttam az őröket, akik majd végi kísérnek és hallottam az emberek hangját.
- Felkészült?
- Igen, mehetünk.
Vettem egy mély levegőt, majd ugyan ebben a pillanatban megszólaltak a trombiták és elindultunk. A nép ujjongásban tört ki, amikor megláttak és virág szirmokat dobáltak. Mosolyogtam és integettem nekik. Befordultunk a lépcső felé, majd szép lassan elindultam fölfelé, a kancellárhoz. Az utolsó lépcsőfokon állt Lux Jeremy társaságában. Rájuk mosolyogtam, majd meghajoltak előttem, ahogy a többi gróf és nemes. Felérve, megálltam a kancellár mellett és mindenki elcsendesedett.
- Üdvözlök mindenkit ezen a szép napon! – kezdett bele a beszédébe. – Azért gyűltünk össze ezen a csodásnapon, hogy láthassuk, miként koronázzuk meg Nivlandia utolsó örökösét.
Hangos ujjongás támadt a város lakói között. Egymással szembe fordultunk a kancellárral és letérdepeltem előtte.
- Amélia Rosabel Mercia, Edward király és Victoria királynő lánygyermeke, ígéred, hogy védelmezed országodat háborúban és járványban, és legjobb tudásod szerint kormányzod?
- Én Amélia Rosabel Mercia, megfogadom, hogy legjobb tudomásommal kormányzom az országot. Megvédem háborútól s járványtól, az vérem utolsó cseppjéig küzdök érte.
- Rám ruházott jogomnál fogva, én William Aylward, Nivlandia kancellára királynővé koronázlak.
Megfogta a koronát és finoman a fejemre helyezte. Felsegített, majd szembe fordított a tömeggel.
- Bejelentem Amélia Rosabel Merciát, Nivlandia királynőjét – jelentette ki hangosan, mire mindenki egyszerre hajtott fejet előttem. Néhány pillanatig még úgy maradtak, majd hangos üdvrialgásban törtek ki. Először a lépcsőn álló emberek tették tiszteletüket előttem, majd lesétáltam a tömeghez. Mindenki türelmesen megvárta, hogy hozzáérjek és leróhassa a tiszteletét. Sokan köszönetet mondtak és hálásak voltak. Mire mindenkivel sikerült találkoznom már késő délután volt. Hangszerek szólaltak meg, s az emberek táncolni és mulatni kezdtek. Én visszasétáltam a lépcső tetejére és helyet foglaltam az eseményre való tekintettel kihozott trónszékre. Mosolyogva figyeltem az ünneplő embereket. A nemesek az egyszerű polgárokkal táncoltak és beszélgettek, ami örömmel töltött el. Nora és Bianca mellettem álltak szolgálatra készen. Mindkettőjükre ránéztem. Nora Jeremyvel szemezgetett és türelmetlenül toporgott, míg Bianca keresett valakit a tömegben. Finoman intettem feléjük, mire elém léptek meghajolva.
- Köszönöm szépen a mai napot, menjenek csak nyugodtan és érezzék jól magukat! –bocsájtottam el őket.
- Köszönjük! – válaszolták hálásan és elsiettek.
Egy ideig utánuk néztem, majd én is keresni kezdtem a szemeimmel Luxot. Nem kellett sokáig kutatgatnom, ugyanis fölfelé sétált a lépcsőn felém. Épp, hogy csak felért elém és meghajolt, a muzsikusok egy új számba kezdtek bele.
- Megtiszteltetés lenne, ha felkérhetném táncolni, királynőm.
Az utolsó szót meghallva szívem nagyot dobbant. Egész nap nem láttam, szinte már hiányzott a közelsége. Elfogadtam a felém nyújtott kezet és felálltam. Mondanom se kell, minden szem ránk szegeződött. A trón széktől elsétáltunk, majd megálltunk egy helyen ahol mindenki láthatott, szembe fordultunk egymással és táncolni kezdtünk. Lux kék szeme teljesen elvarázsolt. A zene ritmusára keringtünk, kizárva a külvilágot. Csodálatos élmény volt a számomra ez a tánc, pedig csak egy tánc volt. Sajnos a szám lassan véget ért, Lux meghajolt előttem, és átengedte a helyét egy grófnak. Kicsit csalódott voltam, de nem mutathattam ki senkinek. Rámosolyogtam az új táncpartneremre és táncolni kezdtem. Még sok emberrel táncoltam, míg a nap le nem ment és nem gyújtottak fáklyákat. Egy idő után udvariasan visszautasítottam a táncfelkérések, mert már nagyon elfáradtam. Már nagyon későre járt az idő, amikor visszavonultam a kastély falai közé. Nagyon fáradt voltam, de még nem volt kedvem lefeküdni, így elsétáltam a trón teremig, ami fáklyával volt megvilágítva. A szüleim festményéhez léptem és felnéztem rá. Büszkeség töltött el, hogy véghez vittem azt, amit a szüleim nekem szántak. Halványan elmosolyodtam, amihez társult két könnycsepp is. Halk léptekre lettem figyelmes. Letöröltem a könnyeimet gyorsan az arcomról és felnéztem az érkezőre. Lux álltam tőle nem messze. Rámosolyogtam.
- Szia – köszöntem halkan.
- Jól vagy, Amélia? Mi történt? – kérdezte aggódva, közelebb lépve hozzám.
Megráztam a fejemet és újra a szüleim képére néztem. Felnézett ő is.
- Biztosan nagyon kedvesek lehettek a szüleid.
- Igen.
- S most biztosan ők a világ legbüszkébb szülei, hogy ilyen csodás és bátor kislányuk van.
Lux szavai meghatottak, így újból eredtek a könnyeim. Közelebb léptem hozzá és átöleltem. Arcomat a mellkasába fúrtam. Átkarolt és még jobban magához húzott.
- Köszönöm – suttogtam.
Amikor sikerült kicsit megnyugodnom, felnéztem Lux szemeibe, majd lehajolt hozzám és megcsókolt.
A csók végén egymásra molyosodtunk, belekaroltam Luxba és elindultunk a lakosztályom felé. Csendben sétáltunk egy szót sem szóltunk. Az ajtó előtt megállva szembe fordultam vele.
- Köszönök szépen mindent – mondtam halkan.
Lux megrázta a fejét.
- Nincs mit, királynőm – felelte meghajolva előttem.
Finoman megfogta a karomat és kezet csókolt.
- Szép álmokat kívánok! – köszönt el kedvesen.
- Neked is.
Lux megfordult és elindult a saját lakosztálya felé. Én is besétáltam és gyertyákat gyújtottam. Átnéztem a lányok szobájába, ami üresen állt. Még mindig kint voltak a város lakóival és jól érezték magukat. Átöltöztem, bebújtam az ágyba és a fáradtság jelei azonnal megjelentek. Szerettem volna átgondolni a mai nap történéseit, de nagyon gyorsan elnyomott az álom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése